Komló – Jövő év elején döntés születhet a közvilágítás részleges, vagy teljes visszaállításáról, illetve több helyen a lámpák fejlesztésére is sor kerül.
A legutóbbi november 29-i testületi ülésen is téma volt, de a polgármester saját közösségi oldalán is beszámolt róla, hogy jövőre mintegy 120 lámpatest korszerűsítésére kerül sor. Polics Józseftől megtudtuk, hogy a fejlesztést a Kormánytól idén érkezett két rezsitámogatás céltakarékából tudják fedezni.
Az első körben a fő cél az volt, hogy a még meglévő 2012-ben illetve 2015-ben korszerűsített de nagy teljesítményű lámpahelyeket és a kifutó félben lévő lámpahelyeket cseréljük sokkal korszerűbbre és kisebb teljesítményre (pl.: 174 wattost 60 wattosra). Ezen lámpák a kisebb teljesítmény ellenére ugyan azt a fényáramot biztosítják, és a programozásuk külső beavatkozás nélkül is megoldható. A programozási lehetőséggel már most élni fogunk, mert 23-05 óra között a teljesítményük 50%-ára lesznek beállítva – nyilatkozta lapunknak a polgármester.
A tervezési munka már folyik, a kivitelezést pedig a jelenlegi karbantartó Watt-Eta Kft. fogja végezni, és várhatóan január végén, február közepén végeznek.
A felújító karbantartás során H-RA illetve RB típusú lámpa testek kerülnek beépítésre. A beruházási költség bruttó közel 19 millió forint. A jövőre várható árakon a különböző helyeket figyelembe véve a várható megtérülési idő 2,5-3 év lenne, ha saját forrás felhasználásával valósítottuk volna meg, de mivel támogatásból történik, ezért a megtakarítás azonnal jelentkezik. Az energia felhasználás 40-50%-kal csökken – hangsúlyozta Polics József.
Első ütemben a a Városház tér, a Kossuth Lajos utca nagy része, a Pécsi út Városház térhez csatlakozó szakasza a Hunyadi és a Bajcsy-Zs. utcában néhány (buszos útvonal) valamint a KRESZ park érintett. Ezeken a részeken minden lámpa világítani fog.
A lámpák további visszakapcsolásáról a jövő év elején születhet döntés.