5.7 C
Komló
2024. március 29.
spot_img
KezdőlapHírekKöltségvetési csalás gyanúja: folytatódnak a beruházások

Költségvetési csalás gyanúja: folytatódnak a beruházások

Komló – A jelenlegi hatósági intézkedések nincsenek hatással a folyamatban lévő beruházásokra – közölte Polics József polgármester.

Ahogy azt a napokban megírtuk, információink szerint őrizetbe vettek egy helyi nagyvállalkozót költségvetési csalás gyanúja miatt.

Mivel a vállalkozó érintett a Komlón folyó beruházásokban, megkerestük az önkormányzatot, hogy igaz-e a hír, és hogy folyik-e vizsgálat az önkormányzat korábbi projektjeivel kapcsolatban, amelyekre az érintett vállalkozóhoz köthető cégekkel szerződtek.

Polics József polgármester akkor megerősítette a hírt, illetve közölte, nincs tudomásuk arról, hogy önkormányzati beruházásokhoz kapcsolódóan bármiféle vizsgálat folyt volna a hivatalos szervek részéről. „Önkormányzatunkat sem az adóhatóság, sem az ügyészség, sem más hivatalos szerv ezzel kapcsolatban nem kereste meg a mai napig” – írta a polgármester.

Azóta próbáltunk további információkhoz jutni, ám hivatalos megerősítést sehonnan sem kaptunk.

Áfacsalókat tartóztattak le

Szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiadott egy közleményt, amely szerint egy ablakos bűnszervezetet számoltak fel.

Mint írták: „egy komplex, uniós és hazai cégekből felépített hálózaton keresztül csalt el csaknem 650 millió forint áfát egy dél-dunántúli bűnszervezet, melynek vezetőit a napokban vette őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A műanyag nyílászárók gyártásával és értékesítésével foglalkozó, baranyai és budapesti székhelyű társaságok a nagyobb haszon reményében körhintacsalásba kezdtek. A gyanú szerint fizetendő áfájukat egy többszintű, valós tevékenység nélküli számlázási láncolaton keresztül csökkentették, a belföldi hálózatot uniós, szlovák és osztrák továbbszámlázó cégekkel egészítették ki.

A színlelt termékértékesítések utáni jogtalan áfa-visszaigényléssel csaknem 650 millió forintos kárt okoztak a költségvetésnek.”

Elvezetik az egyik gyanúsítottat. Forrás: Facebook/NAV

Eddig 10 gyanúsítottat – strómanokat és a valódi haszonhúzókat – állítottak elő és hallgattak ki, közülük a bíróság 4 fő letartóztatását már el is rendelte, néhányuk már nem volt ismeretlen a nyomozó hatóság előtt.

A költségvetésnek okozott kár megtérülésére a nyomozók 1,5 milliárd forint értékű vagyont biztosítottak: 14 ingatlant, 32 gépjárművet, továbbá céges tárgyi eszközöket és 52 millió forint céges számlapénzt foglaltak le vagy vettek zár alá.

„A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt folyik, az elkövetők akár 20 év szabadságvesztésre is számíthatnak” – szerepelt a közleményben. Az akcióról videót is közzétett a hatóság.

Érdeklődtünk a NAV-nál, hogy a két ügy/eset összefügg-e, azonban a hatóságok ezt nem erősítették meg, miután konkrét személyekre, gazdasági szereplőkre vonatkozó információkat nem hozhatnak nyilvánosságra.

Tartják a határidőket

Ismét az önkormányzathoz fordultunk, kérve a városvezetést, tájékoztassák a lakosságot a kialakult helyzetről. Polics József válaszát  – kérésére – szó szerint közöljük.

„Tisztelt Komlóiak!

Az egy héttel ezelőtt nyilvánosságra került, komlói vállalkozóhoz is köthető hírrel kapcsolatban – az önkormányzatot érintő kérdésekben – az alábbiakról tudom tájékoztatni Önöket:

Az érintettekkel folytatott személyes és levélváltásos egyeztetések alapján kijelenthető: a jelenlegi hatósági intézkedések nincsenek hatással a folyamatban lévő beruházásokra. Az elmúlt egy hét alatt is jól látható, a vállalkozáshoz köthető beruházásoknál folyamatos a munkavégzés. A projektek sorsát nem érinti a volt vezető tisztségviselő ellen folyó eljárás.

Idézet az ügyvezető válaszából: „A szerződésekhez kapcsolódó ütemtervek és véghatáridők betartása álláspontom szerint nem kockázatos, a cég rendelkezésére állnak részben azok az anyagi források, továbbá mind a tárgyi, mind a humán erőforrás, mely szükséges a beruházások szerződés szerinti teljesítéséhez”.

Forrás: Polics József polgármester közéleti Facebook oldala.

A fentiek alapján kijelenthető, felesleges ez a riadalomkeltés, mely így nyilvánvalóan nem segíti az önkormányzat munkáját és egyeztetéseit. Meglepő, hogy pont azok aggódnak a leghangosabban a jelen helyzetben a munkahelyekért, a beruházások megvalósulásáért, akik annak idején nem is támogatták azok megkezdését. (Mindannyian emlékszünk a tavalyi eseményekre, amikor a KÖT tagjai a beruházások azonnali elhalasztását követelték…)

Ezúton is szeretnénk mindenkit – a beruházásban érintetteket, a közvéleményt – megnyugtatni: a fejlesztési források rendelkezésre állnak. Ha szükséges, akkor akár a szerződések módosításával is biztosítani fogjuk a projektben dolgozók kifizetését, a zavartalan munkavégzést!

Fogjunk össze Komlóért!

Ebben a helyzetben nincs helye a politikai haszonlesésnek és a politikai hangulatkeltésnek! Mindannyiunk közös érdeke, hogy a kivitelezések időben befejeződjenek, én ennek érdekében teszem a dolgom nap mint nap, ahogy a beruházásokban dolgozók is teszik! Ne feledjük, valójában a nehéz helyzetekben ismerjük meg igazán, ki van velünk és ki ellenünk… Építsük együtt tovább Komlót!

Tisztelettel

Polics József
polgármester”

 

 

Nyitókép: Munkátok a komlói buszpályaudvaron.

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más