5.7 C
Komló
2024. április 20.
spot_img
KezdőlapHírekKevés a gyerek, bezár az egykori Caritas ovi, a beiratkozásokat pedig központosítják

Kevés a gyerek, bezár az egykori Caritas ovi, a beiratkozásokat pedig központosítják

Komló – Kevés a gyerek és több dolgozó is távozik a Templom Téri Tagóvodából, ezért jövő tanévben már nem fog kinyitni. A beiratkozás és az óvodák körzethatárai is változnak. A testület a március 8-i ülésen döntött az átszervezésről.

Még 2019-ben vállalta az Önkormányzat, hogy részben átveszi a Szent Kinga Caritas Alapítványtól az egykori Boldog Ceferino Katolikus Óvoda üzemeltetését miután az alapítványnak finanszírozási nehézségei akadtak. A jelenlegi fenntartási nehézségekről az intézményvezető tájékoztatta a testületet, az átszervezésről is ő javasoltára döntöttek.

Az indoklás szerint évről-évre csökken az óvodába beiratkozók száma, a város költségvetése pedig nagymértékű hiánnyal küzd, mindezek mellett pedig több dolgozó is távozik az intézményből, ami szintén ellehetetleníti a további fenntartást. A bezárást követően felszabaduló épület visszakerül a Komlói Katolikus Plébániához, további hasznosításáról az egyház fog dönteni.

Jelenleg 18 gyerek jár az óvodába, akik közül szeptembertől tízen iskolába mennek, a dolgozók közül pedig hárman, két óvodapedagógus, és egy tálalókonyhás fogja otthagyni az intézményt. A megmaradt két dolgozó munkahelyét biztosítani tudják más tagóvodában.

Az önkormányzat oldalán olvasható dokumentum szerint a tagóvoda megszüntetésével várhatóan – a beiratkozástól függően – 80 álláshelyből 4 óvodai státusz megszűnne, valamint a 20 óvodai csoport helyett, várhatóan 19 csoport maradna szeptember 1.-től. A bezárás miatt az óvodák körzethatárainak átszervezésére is szükség van, hogy hatékonyabban tudják szabályozni a létszámokat.

Központosítják az óvodai beiratkozást

Az óvodákat érintő másik változtatásról is döntöttek: a 2023/2024-es nevelési évtől kezdve központosítják a beiratkozást. Ezentúl a Tompa Mihály Utcai Óvodába (Komló Városi Óvoda 7300 Komló, Tompa Mihály u. 2/1) kell majd menniük a beiratkozóknak. A változtatással többek között azt szeretnék elérni, hogy átláthatóbb legyen az adminisztráció.

/címlapkép: 7300.hu/

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más