12.7 C
Komló
2024. október 04.
KezdőlapHírekJubileumi 10. Fishing on Orfűn jártunk /Videó!/

Jubileumi 10. Fishing on Orfűn jártunk /Videó!/

Orfű – Idén már tizedszerre árasztotta el a fesztiválozó tömeg az orfűi kempinget.

Az 5 napig tartó mulatság pénteki napjára látogattunk el, ahol több dologról is faggattuk a fesztiválozókat, és néhány fellépőt is. Nem volt újdonság a jó hangulat, és a szép környezetben a családias légkör sem. Talán a fesztivál méretében is rejlik a varázs, hiszen minden jegy elkelt, ezért akik későn kapcsoltak könnyen lecsúszhattak az eseményről.

Az itt bulizók többsége közvetlen és jó arc, és a fellépők is imádnak itt koncertet adni. Találkoztunk idősekkel, fiatalokkal, de még kis gyerekek is jöttek a szüleikkel, viszont rajban szelfiző tini seregbe itt nehéz belebotlani. Napközben a legtöbben a tóban hűtötték le magukat, ahol a vízi színpadon még koncertek is voltak a számos off program mellett.

A szép lányok és a jó bandák mellett, akadt minden mi szem szájnak ingere, ugyanis a szervezők nagy hangsúlyt fektettek a gasztronómiára. Az italok közül a palackos fröccs volt az egyik sláger.

Rengeteg emberrel dumáltunk, és egy nagyon jó napot töltöttünk Orfűn. Amikor leszakadt az èg, megosztottuk egymással a napernyő alatti helyeket, a hőségben az árnyékot. A Fishing a közös kis szerelmünk, ahol mindenképpen találkozzunk jövőre is.



- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más