11.7 C
Komló
2024. április 18.
spot_img
KezdőlapHírekHuszonhat éve történt Komló talán legszörnyűbb gyilkossága

Huszonhat éve történt Komló talán legszörnyűbb gyilkossága

Komló – Városunk múltját több sötét gyilkosság is beárnyékolja, de a Komlón elkövetett bűncselekmények közül az egyik legbrutálisabb 1993 nyarához köthető.

1993. június 25-én brutális gyilkosság nyomaira bukkantak Körtvélyesben. Az áldozat a huszonkilenc éves M. J.-né N. Éva volt, akinek holttestére férje talált rá.

A nő minden testrészét sérülések borították, belső szerveinek egy részét eltávolították, a holttest mellett véres kések, bárd és kalapács feküdt. A bűnügyi szakemberek véleménye szerint a fiatal nő minden képzeletet felülmúló kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság áldozata lett. A bűncselekményt a felfedezés előtt mintegy három-négy nappal korábban követték el.

A helyszín

„ Az Éva néni meghalt, mondják. Sokat ivott, szép volt, mostanában egyedül élt. Jártak azért hozzá. Mikor kivitték, véres volt, nagyon véres.” – írja a Dunántúli Napló riportere a panelház lépcsőjén ülő megrendült gyerekek nyilatkozatai alapján.

A beszámolók szerint a Nagyszántó utcai lakásban borzasztó bűz fogadta a rendőröket. A helyszínelő nyomozók állítólag befogott orral igyekeztek végezni munkájuk. A holttestet a földszinti lakás fürdőszobájában találták meg a kádban fekve. Körülötte mindenütt vér volt, a testen szinte nem volt olyan hely, amelyet ne borítottak volna sebek. Az áldozat hasát felvágták, belső szervei közül több nem volt a testében, mellette többféle éles eszköz hevert. Kések, kalapács, bárd szanaszét. A fejére egy vödröt húzott a tettes.

A nyomozás /rossz gyanúsított/

Nagy erőkkel kezdődött a nyomozás a feltételezett gyilkos után. A szörnyű tett elkövetésével B. Sándort, az áldozat volt férjét gyanúsították elsőként. A rendőrség százezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki segít kézre keríteni a harminc éves salgótarjáni férfit.

A holttest felfedezése után nyolc nappal, július 2-án tartóztatták le B. S.-t. A férfi éppen egy nő ismerőse lakásában aludt Budapesten, amikor lecsaptak rá a rendőrök.

A férfi tagadta a gyilkosságot, és bár nem volt megfelelő alibije, nem sokkal később, július 10-én szabadlábra helyezték bizonyítékok hiányában.

Az igazi gyilkos

Még ugyanabban a hónapban (július 23-án) a Bács-Kiskun megyei Kecelen elfogták G.A.-t, a bűncselekmény valódi elkövetőjét. A harminckét éves komlói férfi már korábban is gyilkolt (1981-ben). Az akkori elmeorvosi vélemény szerint a férfi értelmi fogyatékos, szellemi szintje nem haladja meg egy 7-8 éves gyermekéét. Tettéért első fokon nyolc, másodfokon öt év szabadságvesztésre ítélték.

A nyomozók által a helyszínen talált ujjlenyomatok megegyeztek a férfiével, és beismerő vallomást is tett, így nem volt kérdéses a gyanú megalapozottsága. Tettét azzal indokolta, hogy ideges lett, amiért nem tudta visszaszerezni kölcsönadott pénzét a nőtől. Az ügyész elmefigyelést rendelt el.

A vallomás

G.A. vallomása szerint az áldozat kért tőle kétezer forintot, majd inni kezdtek. Később felmentek a nő lakására, ahol folytatták az italozást és szipóztak is. Ezután a nő meztelenre vetkőzve tett-vett a lakásban, a férfi pedig kérte volna vissza a kölcsönadott pénzt.

Mivel nem kapta, bedühödött és megszúrta a nőt, aki a sebét látva a fürdő ment, hogy elállítsa a vérzést. Az ideges gyanúsított követte, a történések további részletei homályosak, csak az eset kimenetele világos. Az biztos, hogy a fürdőben talált vágóeszközök egyenként is elegendőek lettek volna a szörnyű tett végrehajtásához.

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más