4.7 C
Komló
2024. április 19.
spot_img
KezdőlapHírekHárom év börtönre ítélték a férfit, aki megverte korábbi börtönőrét

Három év börtönre ítélték a férfit, aki megverte korábbi börtönőrét

A Komlói Járási Ügyészég gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a férfit, aki idén nyáron egy komlói élelmiszerüzlet parkolójában megverte korábbi körletfelügyelőjét.

A vádirat szerint a többszörösen büntetett előéletű vádlott korábbi szabadságvesztéseinek végrehajtása során ismerte meg a későbbi sértettet, aki a Büntetés-végrehajtási Intézetben körletfelügyelőként dolgozott.

A vádlott idén július végén egy komlói üzletben vette észre a börtönőrt, akit az áruház parkolójában fenyegetni kezdett, majd többször ököllel megütötte és meg is rúgta.

A verekedő férfit az élettársa fékezte meg azzal, hogy többször is figyelmeztette, fejezze be, mert ismét börtönbe kerül.

A sértett, mint a büntetés-végrehajtás hivatalos állományú tagja hivatalos személynek minősül.

A férfit a Komlói Járási Ügyészség bíróság elé állította, majd a Komlói Járásbíróság a gyanúsított bűnösségét a vádirattal egyezően hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és könnyű testi sértés vétségében is megállapította, ezért őt 3 év börtönre, valamint 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyészség súlyosításért fellebbezett.

/forrás: Baranya Megyei Főügyészség/

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más