Komló – Nagyobb kárt okozó rongálás miatt indított eljárást a Komlói Rendőrkapitányság egy 14 éves helyi fiú ellen – közölte a rendőrség.
A fiatalkorú június 5-én kora este gyermekkorú társával nyolc személykocsit rongált meg Komlón. Parkolóban leállított autók közül volt, amelyikbe beültek, majd azokra felmásztak, többnek betörték a szélvédőjét és az ablakát, de volt olyan jármű is, amelyiknek az ajtaját feszegették, vagy a benne lévő elakadásjelzőt és az egészségügyi dobozt rongálták meg.
A fiatalkorú kihallgatásakor elmondta, hogy nagyon megbánta a tettét, de beszélt arról is, hogy naponta több órát játszik egy olyan online játékkal, amelyben autók megrongálásával lehet virtuális pénzt szerezni.
A fiatalok már beleszülettek az okoseszközök technológiájába, amelyek használata az elmúlt években szükségszerűvé is vált, azonban hasznossága mellett komoly veszélyei is lehetnek az online világnak. Ilyen például, ha nem tudják bizonyos keretek között biztonságosan használni úgy, hogy ne veszélyeztessék magukat, illetőleg ne sértsenek, bántsanak másokat, vagy ne okozzanak kárt nekik. Ebben a felnőtteknek példamutatással, a szabályok betartásával, betartatásával komoly felelősséget kell vállalniuk! – zárul a rendőrség közleménye.
/címlapkép, forrás: police.hu/