Komló – A jövőben könnyebb lesz a parolás a szilvási Függetlenség utcában.
A tervek szerint az egyirányú utca menetirány szerinti jobb oldalának teljes hosszában, mintegy 200 méteren, 43 új gyephézagos parkolóhely kerül kialakításra.
Az utca elején hét darab merőleges irányú, parkolót alakítanak ki, a fennmaradó szakaszon pedig párhuzamos parkolókkal bővül a helyek száma. Az utca továbbra is egyirányú marad, viszont kétoldalú parkolási rend lesz érvényben.
A tereprendezésbe az önkormányzat saját forrásból kezdett bele, mivel hamarosan a Szilvási Általános Iskola udvarán is elkezdődik az új kézilabda munkacsarnok építése, mely miatt aszfaltozási munkálatokra lesz szükség a területen.
Az átalakítás miatt az Alkotmány utcát a Függetlenség utcával összekötő lépcsők egy részét felszámolják. A tervek szerint csak az utca keleti oldalán maradnak meg a feljárók. A megmaradt lépcsősorok Függetlenség utcai becsatlakozásánál betonos, illetve járdalapos átkelőhelyet hoznak létre.
Eltűnnek továbbá a kukák is a Függetlenség utcában, az érintett tömbökben élők a jövőben az Alkotmány utcai konténereket tudják majd használni.
A kivitelezőnek másfél hónap alatt kell elvégeznie a munkálatokat. A felújítások ideje alatt forgalomkorlátozásokra kell számítani a környéken.
/forrás: komlo.hu/