5.7 C
Komló
2024. március 29.
spot_img
KezdőlapHírekÉletet mentettek a komlói iskolaőrök

Életet mentettek a komlói iskolaőrök

Komló – Leállt a légzése az egyik pedagógusnőnek, de hála a gyors segítségnek újra tudták éleszteni.

Az egyik helyi iskolában az ott dolgozó iskolaőr tegnap segélykiáltást hallott az alsó szintről, majd amikor odaért, azt látta, hogy az egyik pedagógusnő fekszik a földön. A nőnek nem volt légzése, ezért az őr felkiáltott, hogy valaki hívjon mentőt, ő pedig azonnal megkezdte a újraélesztést.

A másik iskolaőr közben hívta a mentőket, akik telefonon keresztül adtak instrukciókat az életmentéshez. Közben megérkezett az iskola ápolója is, aki szintén segített az az iskolaőrnek az újraélesztésben. A kiérkező mentők stabilizálták a nő állapotát, majd kórházba szállították.

A baranyai iskolaőrök tavaly Police Medic képzésen vettek részt, valamint idén ezeket az ismereteket azzal is bővítették, hogy mi a teendő olyan sérülések, váratlan helyzetek esetén, amelyek jellemzően a tanítási intézményekben fordulnak elő. Az iskolaőr az életmentés után elmondta, nagyon örül, hogy ilyen képzést is kaptak, mert így magabiztosan tudta alkalmazni az elsősegélynyújtási ismereteit, és ezzel legalább egy embernek már segíteni is tudott. Nem is akárhogy, az életét mentette meg.

/forrás: police.hu/
/címlapképünk illusztráció/

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más