Komló – Az Artemis-program holdküldetéseinél használhatják majd élesben azt a holdjáró járművet, amit hamarosan Komlón tesztelnek majd. Az amerikai űrkutatási szervezet (NASA) több helyszínt is bejárt, de végül városunk mellett döntött.
Tavaly áprilisban jelentette be a NASA, hogy melyik három cég fejlesztheti a következő holdjárót az Artemis-program számára. A pályázók közül végül eggyel fog szerződést kötni az űrügynökség, a kiválasztott járművet pedig az Artemis 5 és az azt követő missziókban fogják használni az emberes küldetések során.
Az Astrolab Flex elnevezésű holdjáró prototípusát 2022-ben tesztelték a neves kanadai űrhajós, Chris Hadfield részvételével. Mellette az Intuitive Machines Moon Racer és a Lunar Outpost Lunar Dawn nevű járműve van még versenyben. Utóbbit tesztelik nálunk.
A Lunar Outpost a Lockheed Martinnal, a General Motorsszal, a Goodyearrel és az MDA Space-szel közösen fejleszti a holdjárót. A mérnökök bolygónk számos pontján kerestek megfelelő helyszínt a tesztelésre. Hosszas kutatás és tudományos elemzések után megállapították, hogy a komlói Csempe parkolóban hasonlítanak a legjobban a domborzati viszonyok a hold felszínéhez.
“Az említett terület domborzata és tapadási viszonyai olyannyira hasonlítanak a Hold felszínéhez, hogy a NASA szakemberei nem is keresgéltek tovább” – nyilatkozta lapunknak örömmel Súlytalan Endre, a Nemzeti Űrügynökség munkatársa.
A rover felbukkanására április és június között számíthatnak a komlóiak, a parkolót viszont nem zárják le a tesztek idejére, azt a lakosok is használhatják.
A járművel általános manőverezési teszteket valamint kőzetmintavételi műveleteket hajtanak végre.
Speciális szerelvénnyel érkezik
A holdjárót egy speciális vonattal szállítja városunkba a MÁV, amely különleges kialakításának köszönhetően a visszaúton képes maga után felszedni a síneket. Ezzel nemcsak a holdjáró tesztje, hanem a vasútmentes belvárost célzó projekt is kezdetét veszi. „Komló sokat nyer ezzel a projekttel, hála Trump elnöknek, aki ezúttal is kiváló döntést hozott, amikor engedélyezte a komlói teszteket” – mutatott rá Súlytalan Endre.