Magyarszék – A rendőrök január 27-én délután két férfit fogtak el egy magyarszéki ingatlanban.
A megjelent közlemény szerint a házból egy 47 éves magyarszéki, és egy 35 éves komlói férfit állították elő a főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket a nyomozók.
A 47 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy otthonában kábítószert tárolt, és a megye területén kereskedett is a droggal. A nyomozók a férfi lakásán megtartott kutatás alkalmával különböző rejtekhelyen összesen bruttó 512 gramm fehér, kristályos új pszichoaktív anyagot, bruttó 222 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket, valamint bruttó 14 gramm kábítószer gyanúját keltő tablettát találtak és foglaltak le.

A bűncselekmény elkövetéséből származó vagyon elvonása érdekében a nyomozók lefoglaltak egy LED televíziót, valamint egy szolárium gépet is.
A rendőrök a 35 éves férfi ruházatának átvizsgálása során szintén kábítószergyanús anyagot találtak, amelyből a férfi fogyasztott is.
A díler ellen – őrizetbe vétele mellett – új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett, valamint kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt nyomoz a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság, és kezdeményezték a férfi letartóztatását. A fogyasztó ellen pedig kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt indult büntetőeljárás.
/forrás, címlapkép: police.hu/