Pécs – Miközben a kormány arról faggatja a lakosságot, vajon „dühíti-e őket Brüsszel”, úgy tűnik, a saját berkeikben is vannak, akik – ha nem is kedvelik, de – profitálnak az uniós forrásokból. Így például az agrártámogatásokon keresztül. Az Átlátszó ezek közül egyet, az „állattartó telepek fejlesztésére” kiírt pályázatot nézte végig, hogy kiderüljön, kiknek hozott hasznot. Az 549 nyertesből azokat ellenőrizték, akik 1 milliárd forint feletti támogatást kaptak – ez több mint félszáz céget jelentett. Baranyában a Hungast-hoz köthető vállalkozók jártak jól.
A Villányi Szársomlyó Mezőgazdasági Kft. állattartó tevékenységének bővítésére, új baromfitartó telepre pályázott és nyert Villányban. Az 1,9 milliárdos támogatás közel fele a 4 milliárdos összköltségű beruházásnak.
A cégben minősített többséggel rendelkező György Tamás Norbertnek „az érdekeltségébe tartozó Aquaplus Kft. alapította azt az Aqua Holding nevű céget, amelyben 2010 nyaráig Bánki Erik fideszes politikus, a parlament gazdasági bizottságának mostani elnöke is tulajdonos volt” – írja a HVG, amelynek Bánki 2010-ben azt nyilatkozta, György Zoltán (az Aquaplus Kft. többségi tulajdonosa) „jó barátja”. György Tamás ráadásul a sajtóhírek szerint György Zoltán unokatestvére.
A Villányi Szársomlyó Mezőgazdasági Kft. éves nettó árbevétele 2,9 milliárd forint volt tavaly, az adózott eredmény pedig az elmúlt öt évben 31 millióról 309 millióra nőtt.
Az S-Gast tulajdonosának cége is nyert
Azonban nemcsak György Tamás (cége), de a céghálójának zászlóshajójához, a Hungast cégcsoporthoz köthető személyek (pontosabban azok cégei) is sikerrel pályáztak a támogatásra.
A Hungast a közétkeztetés egyik üstököse, amely sorra nyerte a közétkeztetési közbeszerzéseket, akár egyedüliként is, mint például a fideszes vezetésű Pest megyében, sőt, úgy is, hogy az előre tervezett éves keretnél 76 millióval drágább ajánlatot adott be. Utóbbi Pécsett történt, még a fideszes városvezetés alatt. A Hungast ma 19 megyében, 1100 tálalási ponton, napi 200 000 adag ételt juttat el a fogyasztóihoz, és 3500 munkavállalóval bír.
Az egyik a Farming Kft., amely „a villányi mezőgazdaság diverzifikálása, a Farming Kft. új sertéstartó telepének kialakítására” nyert 1,9 milliárd forintot, a másik pedig a szintén villányi VILLFARM Mezőgazdasági és Szolgáltató Kft. amely 1,9 milliárd forinthoz jutott új sertéstelep építésére, és „a vállalkozás tevékenységeinek diverzifikálására”.
Előbbi tulajdonosa Csúri Csaba István, aki éppen most májusban vette meg a céget, míg utóbbié Szél Ferenc Csaba, aki egyúttal a Villányi Szársomlyó Kft.-ben és a Farming Kft.ben is érdekelt. Csúri többek között a Hungast Flotta Kft. és a Hungast Holding Zrt. vezető tisztségviselője, Szél pedig a Hungast Flotta Kft. ügyvezetője.
Érdekes pécsi szál, hogy Csúri Csaba tulajdonában álló cég, az S-Gast Kft. beszállhat a Pécsi MFC-be is mint többségi tulajdonos – legalábbis egy önkormányzati előterjesztés szerint. Az adásvételt a sporttörvény módosítása teszi lehetővé, amely engedélyezi az indulási jog átruházását. A módosítást pedig nem más, mint Bánki Erik indítványozta. A „lex PMFC”-t tavaly nyáron fogadták el.
De jutottak még uniós és hazai milliárdok többek között Horváth István fideszes szekszárdi parlamenti képviselő cégének, a Kósa Lajoshoz köthető vállalkozóknak, az alapítványba kiszervezett Ménesbirtoknak, Csányi Sándor több cégének, az Ángyán-jelentésekből ismert, földárveréseken taroló családoknak, és Varga Zoltán üzlettársának is.
További részletek az Átlátszó cikkében.
Nyitókép: A szurkolói ankét helyszíne 2021. július 26-án. Fotó: PMFC/Facebook