Komló – Varga Péter komlói nyugdíjas főaknász kezdeményezésére ma délben a komlói római katolikus templom harangja szólt a Kossuth Rádióban.
Szent Borbála napján – Varga Péter komlói nyugdíjas főaknász kezdeményezésére – a komlói harang hangját hallhatták országszerte a Kossuth Rádióban. Az adó így tisztelgett a bányászok és a bányászat védőszentje előtt.
Aki lemaradt róla, itt visszahallgathatja:
„Komló észak-baranyai város a Mecsek ölelésében, Pécstől 20 kilométerre. Első ismert írásos említése 1256-ból való Villa Complov néven. Ekkoriban a pécsváradi bencés apátság birtoka volt. A török hódoltság idején teljesen elpusztult, csupán XIV. századi templomának romjai láthatók még ma is.
A kis falu a XIX. század végén rohamos fejlődésnek indult a mintegy másfél századon át itt bányászott feketekőszénnek köszönhetően. 1951-ben városi rangot kapott. Római katolikus temploma 1937-ben épült Irsy László tervei alapján, neoromán stílusban. A hajót ékesítő, magyar szenteket ábrázoló sgrafittók Szörényi-Reischl Károly művei.
A bányászok által épített templomot Virág Ferenc pécsi püspök szentelte fel Szent Borbála vértanú szűz tiszteletére, aki a III. században élt Nikomédiában. A legenda szerint pogány apja toronyba zárta, majd saját maga ölte meg keresztény hite mellett bátran kitartó lányát. Személye nagy tiszteletnek örvend, ő a bányászok, a tüzérek, az ágyú- és harangöntők védőszentje, de villámcsapás ellen is hozzá fohászkodnak.
December 4-én, a szent emléknapján, cseresznyefaágat viszünk a lakásba, amely karácsonyra kivirágzik. A Borbála-ág arra emlékeztet, hogy a mi szíveinket is virágba borítja a szeretet, ha Krisztus él benne.
A komlói római katolikus templom különálló, 57 méter magas tornyában három harang lakik. A délidőben megszólaló, 114 centiméter átmérőjű Szent István harangot Seltenhofer Frigyes fiai öntötték Sopronban, 1937-ben” – hangzott el a Kossuth Rádióban.
Fotó: A komlói római katolikus templom nagyharangja. Forrás: magyarharangok.hu