Baranya – Adományokat gyűjtenek a közelmúltban megrongált magyaregregyi Máré vár helyreállítására.
Közel egy hónapja ismeretlenek megrongálták a Máré vár falát, illetve feltörték a ciszternáját, az ott tárolt dolgokat pedig felforgatták. Az ügyben feljelentést tettek, a műemléket pedig ideiglenesen be kellett zárni.
A várat üzemeltető magyaregregyi önkormányzat szakértők bevonásával elkezdte felmérni a károkat, és azt már most látják, hogy a megrongált falszakasz ideiglenes megtámasztásának költsége elérheti a kétmillió forintot is.
Koch Dávid, a település polgármestere azt mondta az MTI-nek, hogy ha a sérült falszakasz megtámasztása elkészül, a vár újra fogadhatja a kirándulókat. Ez most a fő cél, a teljes helyreállítás majd csak később történhet meg.
A település vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy a műemlék mielőbbi látogathatóvá tétele kulcsfontosságú az idegenforgalomból élő környékbeliek számára, hiszen a bezárás érzékenyen érinti az egész Kelet-Mecsek turizmusát. Sokan a vár miatt keresik fel a környéket, egyebek mellett a közeli strandfürdőt is.
A közelmúltban ezért közösségi adománygyűjtést indítottak, hogy az újranyitáshoz szükséges javításokat el tudják végezni. Aki szeretne segíteni, a Máré-vár – A Mecsek rejtett ékköve nevű Facebook-oldalon talál bővebb információt ennek mikéntjéről.
Amennyiben rendelkezésre áll a szükséges forrás, akár egy-másfél hét alatt is el tud készülni a megrongált fal megtámasztása.
/via: MTI/




