Hírek

Hírek
Független ügyészségről oktatott Polt Pécsen
Pécs – Pécsett járt kedden dr. Polt Péter. Ön tudott róla? Nem? Ugye. Hát, más se nagyon. A legfőbb ügyész a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának meghívására érkezett a Jogász Napokra, amelynek során 10 órától tartott előadást a joghallgatóknak. A HÖT így próbálta egy Facebook esemény keretében részvételre buzdítani a jogászokat. „Kedves Hallgatók! 2017. április 4-én 10 órától olyan rendhagyó előadáson vehettek részt, mely a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának…
Hírek
Kevés komlói akart X-faktoros lenni
Komló – Nagy érdeklődés fogadta a komlói X-faktor előválogatót, de ez csak a közönségre igaz. Ugyan hatalmas volt a tömeg szombat este a Zrínyi Klubban, de nevező alig akadt. Így is voltak azért próbálkozások. Rögtön az első fellépő Varga János művésznevén James volt, aki korábban már szeretett volna az Eurovíziós Dalfesztiválra is bejutni. A pécsi férfi még hajléktalanként vált ismerté, amikor írt egy dalt az akkor még álló magasházról. Most…
Hírek
Júniusban megkezdődik a komlói metróépítés
Komló – A tervek szerint 2018-ra megépülő ötszáz férőhelyes komlói büntetés-végrehajtási intézet infrastrukturális fejlesztéseként idén júniusban belekezdenek a Szilvástól-Körtvélyesig tartó metróvonal építési munkálataiba. Az előzetes geodéziai méréseket 2016 szeptemberében befejezték, így már sor kerülhet a földmunkákra. A projektet a börtönbe áramló nagyszámú munkavállaló indokolja. Az új metróvonal segítségével tehermentesíteni tudják majd a megnövekedett forgalmat, ami más esetben a város útjaira hárulna. A börtön leendő 250 dolgozója mind ingyenes bérletet fog…
Hírek
Európa legszegényebbjei között a régiónk
Dél-Dunántúl – Az egy főre jutó GDP alapján négy magyarországi régió is helyet kapott az Európa legszegényebb térségeit összesítő listán. Az Eurostat friss toplistáján a legszegényebb térségek rangsorában a 10. helyen szerepel a Dél-Dunántúli régió, holtversenyben Észak-Magyarországgal. Ennél már csak egy rosszabb helyen élhetnénk az országban. Az  Észak-Alföld ugyanis megelőz minket és az előkelő 9. helyen áll. A listán még a Dél-Alföld szerepel, holtversenyben a 14-17. helyen. Az Eurostat felmérésében…
Hírek
Változik a Petőfi utca forgalmi rendje
Komló – Hosszas huzavona után döntött az önkormányzat a Petőfi utca forgalmi rendjével kapcsolatban. A forgalmi rend változást lakossági kezdeményezésre hajtják végre. Jelenleg az utca legelején a 2/a számú házig kétirányú közlekedés van érvényben, amit  tapasztalataink szerint az első két házban lakók közül is csak kevesen használnak ki. Ez 2017 március 31-től megváltozik, és az utca teljes hosszában egyirányú lesz. Az utcában élők főként azt nehezményezték, hogy gyér forgalom miatt…
Hírek
Nesztek, kétfarkú kenguru
Komló – Komlón jártak szerda délután a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ausztráliai testvérpártjának képviselői. Bár jelenlétük szinte fel sem tűnt az örökké nyüzsgő baranyai metropolis forgatagában, nyomokat azért hagytak maguk után. Frankón összemázolták például az SZTK melletti utat – lesz mit lehomokozniuk a hókotróknak… Szerencsére, a 7300.hu is ott volt, így később nem tudják majd letagadni, hogy ők mutattak irányt az érdeklődő lakosságnak. Persze, a kutyáik már menet közben elfogytak…
Hírek
Nem veszélyeztette a gyerekeket
Pécs –  A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást annak a papnak az ügyében, akiről a Szabad Pécs nevű Facebook oldal múlt héten azt írta, tiltott kapcsolat miatt adhatta vissza a reverendát. Az oldal úgy értesült, hogy a pap ellen névtelen feljelentés érkezett a püspökhöz, aki emiatt kérdőre vonta a volt kozármislenyi plébánost. Amikor a pap állítólag beismerte az abban foglaltakat, azt tanácsolta neki a főpásztor, hogy tegyen maga…
Hírek
Kettévágta volna a kerítés a hintát Mecsekfalun
Komló – Március 27-n (hétfő délután) fedeztük fel, hogy a Mecsekfalu végén található szabadidő parknál láthatóan kerítést fognak felhúzni – az oszlopokat már le is verték. Ezzel önmagában még nem is lett volna gond, csak épp a kerítés nyomvonala éppen a hintát vágta ketté. Így: Miután túljutottunk az első döbbeneten, megpróbáltuk kideríteni, pontosan mi is történik itt. Hamar megtudtuk, hogy a terület odáig, ahol a kerítés húzódik majd, egy földbirtokosé,…
Hírek
Ismeretlenek megrongálták a Bányász Emlékművet
Komló – Ismeretlenek letörték a bányászparkban található, a bányaszerencsétlenségekben elhunytaknak emléket állító fal tetejéről a díszkövet. Az esetről a baranya.ma számolt be. Az üggyel kapcsolatban felkerestük Jégl Zoltán önkormányzati képviselőt, aki elmondta, szerencsére a hiányzó darabot megtalálták nem messze az emlékműtől, így vissza lehet helyezni. Ezúttal azonban jobban megerősítik, hogy ne lehessen alányúlni. Érdeklődtünk a polgármesteri hivatalban, hogy lesz-e térfigyelő kamera az emlékmű környékén is – mint a város több…
Hírek
Tóth Imre Centrál Park Pécsen
Pécs – Úgy látszik, a Kétfarkúak még mindig nem mondtak le Pécsről. Érthetetlen.  Bár a megyeszékhelynek nem kellett az ingyensör gyár (!), a Párt mégis új parkot ajándékozott nemrég a városnak. (A nagy szívük, az…) Az Ágoston téren átadott Centrál Park elnevezés ellen azonban felkeltek a New York-iak, mondván, így hozzájuk ezek után már a kutya/cica sem menne, szóval, ha lehet, ne használják egy sokkal szebb helyre a nevet. A Kétfarkúak – bár fogalmuk sincs, kik…