Minden más

Állítják, nem Hoppál posztolt vezetés közben

A Blikk kapta fel elsőként Hoppál Péter országgyűlési képviselő november 24-i posztját, melyen a vezető szemszögéből láthatjuk, ahogy 130-al hasít a politikus az M6-os autópályán ködös időben.

A bulvárlap cikke után több médium is foglalkozott a fotóval. A Blikk még egy közlekedési szakértőt is megszólaltatott a témában, aki szerint ilyen sebességnél jobb, ha semmi nem vonja el a vezető figyelmét. Ködben nem szabad a legnagyobb megengedett sebességgel haladni, és jobb két kézzel fogni a kormányt – tette hozzá.

Amennyiben valóban a politikus készítette a felvételt, szabályértést követett volna el, ugyanis a KRESZ tiltja a telefon bármilyen, kézben történő használatát vezetés közben, így a fotózást is.

Mivel a szög alapján arra lehet következtetni, hogy Hoppál Péter maga készítette a fotót, a Blikk megkereste a politikust, aki azonban a cikk megjelenéséig nem válaszolt.

Az időközben jött médiafigyelem hatására viszont csütörtökön frissítette a politikus a posztját, melyben azt írják, nem ő készítette a fotót és a posztot.

“BREAKING: Köszönjük a néhány sajtóorgánum részéről érkezett érdeklődést és aggódást a fotó kapcsán. Tájékoztatásul közöljük, hogy természetesen képviselő úr vezetés közben kézzel nem telefonál, ez alkalommal is kihangosítón volt saját telefonja. Az admin jogokkal rendelkező utasa készítette a fotót, ő is posztolta a képet, miközben az autót vezető képviselő jobb kezével lejjebb fogta a kormányt. Üdvözlettel: Ogy. Képviselői Iroda” – olvasható a posztban.

 

Log into Facebook

null

 

/címlapképünk illusztráció/

Szólj hozzá!

Hirdetés