Nem árulja el a Magyar Turisztikai Ügynökség, hogy mennyi közpénzt terveznek elkölteni az államalapítási ünnepség programjaira, valamint az Európa legnagyobbjaként beharangozott tűzijátékra – írta az Átlátszó.
Update:
A Magyar Turisztikai Ügynökség hétfő délután kiadott közleményében elárulta a rakéták árát:
A rakéták beszerzési ára nettó 1,3 milliárd forint, azaz bruttó 1 650 000 000 forint, amely megegyezik a tavalyi tűzijáték árával – írták.
Korábban írtuk:
A Párbeszéd június végén közérdekű adatigényléssel szerette volna megtudni a 2022. évi államalapítási ünnepi tűzijáték előzetes költségbecslését, valamint a négynapos programsorozat előzetes költségbecslését. A válaszul érkezett indoklás szerint viszont:
„döntés megalapozását szolgáló adatokról” van szó, amelyek 10 évig nem nyilvánosak.
Tavaly a rendezvény után, három és fél hónappal kapott választ a lap, akkor az derült ki, hogy közel 12 milliárd forintot fordítottak a 2021-es augusztus 20-i eseményekre.
A tűzijáték ellen idén egy online petíciót is indult, jelenleg már 100 ezer fölött jár az aláírók száma.
/forrás: Átlátszó/