4.7 C
Komló
2025. február 07.
KezdőlapHírekVaddisznók vettek körbe egy túrázó családot a Mecsekben

Vaddisznók vettek körbe egy túrázó családot a Mecsekben

A rendőrök vezették ki az erdőből azt a győri családot, akik túrázni indultak a Mecsekbe, de rájuk esteledett és az őket körbe vevő vadak miatt egy vadászlesen ragadtak – olvasható a police.hu-n.

A közlemény szerint egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2020. augusztus 19-én 19 óra 30 perc körül arról, hogy családjával túrázni indultak a Mecsekbe, de nem tudnak kijutni az erdőből. A bejelentő elmondta, hogy Kisújbányáról indultak a délutáni órákban, azonban rájuk esteledett, ráadásul egy vaddisznó konda körbe vette őket, így egy vadászlesen húzták meg magukat.

A Gyárvárosi, valamint a Pécsváradi Rendőrőrs munkatársai azonnal a keresésükre indultak, miközben telefonon keresztül folyamatosan tartották a lelket a kétségbeesett családban. A jó helyismeretüknek köszönhetően három órán belül megtalálták a segítségre szorulókat. Az állatokat a jármű fényszórójával, valamint hangjelzéssel elriasztották, majd a bajba jutottakat visszaszállították a gépkocsijukhoz. A túrázóknak az ijedtségen kívül nem esett bajuk, orvosi ellátást nem kértek. A győri család megköszönte az egyenruhások segítségét.

/forrás: police.hu/

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más