21.7 C
Komló
2024. július 25.
spot_img
KezdőlapHírekÚj vezetője van a sportcsarnoknak, folynak az egyeztetések egy gumiabroncs feldolgozó üzemről...

Új vezetője van a sportcsarnoknak, folynak az egyeztetések egy gumiabroncs feldolgozó üzemről – önkormányzati ülés röviden

Komló – December 9-én idén utoljára ülésezett a város képviselőtestülete. A döntéshozók 21 napirendi pontot tárgyaltak nyilvánosan csütörtök délután a városházán.

Az ülés egy rövid adventi műsorral kezdődött melyben az Erkel Ferenc zeneiskola diákjai kapták a főszerepet, ezután Polics József köszöntötte a jelenlévőket.

Összeszedtük a fontosabb témákat röviden:

  • Rögtön egy izgalmas témával indult az ülés. Zobák volt bányaterületén több projekt is kilátásban van,  sok konkrétumot még nem árult el a polgármester, mert jelenleg is folynak az egyeztetések. Az viszont kiderült, hogy az önkormányzat még nyáron kötött egy együttműködési megállapodást az MVM Zrt.-vel, és Pécsi Tudományegyetemmel egy zöld hidrogén előállításával kapcsolatos projektről. Egy másik beruházásról is folynak a tárgyalások, mely szerint gumiabroncs feldolgozó üzem létesülhetne a  területen.

 

  • Hónap végéig biztosan maradnak a jelenlegi buszjegy és bérlet árak. December 31-én megszűnik a város szerződése a Volánnal, az új szerződést pedig még nem kötötték meg ezért ebben az átmeneti időszakban határozatban rögzítették a menetjegy árakat. Ezek szerint az egyvonalas menetjegy ára 193 forint, ha a buszon a sofőrnél vesszük meg akkor 205 forintot kell érte fizetnünk. Az összvonalas teljes árú bérlet 4245, míg a diák és nyugdíjas 1149 forintba. A korábbiakhoz képest nem történt díjmódosítás, az árak az áfát nem tartalmazzák.

 

  • Új utánfutót szerezhet be a városgondnokság 2.184.000 forint értékben.

 

  • Kinevezték a Sportcsarnok új intézményvezetőjét. A felhívásra 14 pályázat érkezett, a legjobbnak Balogh Bettináét választották. A DÖKE ügyvezetője így mostantól a Városi Sportközpont és Uszoda irányítását is végezheti.

 

  • Nem kapott támogatást a város a Nagyrét utcai rézsűcsúszás helyreállítására a Belügyminisztériumtól, ezért saját költségből kell fedeznie azt. A munkálatok előreláthatólag 27.581.848 forintba fognak kerülni. Jó hír viszont, hogy az új iparterületen minden telek elkelt.

 

  • Ha a Nagyrét utcára nem is, a Komlói buszpályaudvar befejezéséhez kapott támogatást a város. A Pénzügyminisztérium 135.858.184 forint többlettámogatást folyósított az önkormányzatnak a pótmunkákra.

 

  • Visszahívták Hegedüs Norbertet a Humán bizottságból. Az indoklás szerint a korábban fideszes, jelenleg az ellenzék köreiben mozgó ex politikus-vállalkozó hosszú idő óta érdemben nem vesz részt, a bizottsági üléseken. Néhány kivételtől eltekintve nem jelent meg a megbeszéléseken, ezzel több ízben veszélyeztette a bizottság határozatképességét – olvasható a dokumentumban. A visszahívás mellett új tag delegálására nem kerül sor, így a jövőben hét taggal működik tovább a bizottság.
- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más