8.7 C
Komló
2025. március 20.
KezdőlapHírekSzép lassan elbontják Komló egyetlen középkori műemlékét

Szép lassan elbontják Komló egyetlen középkori műemlékét

Komló – Lezárták, és egy piros szalaggal vették körbe a Hasmányi templomromot mert omlásveszélyessé vált. Jelenleg megközelíteni sem szabad a helyet.

Méltatlan állapotban pusztul Komló egyetlen középkori műemléke. A 14. század elején koragótikus stílusban épült templomot még a törökök rombolták le az 1500-as években, azóta se javult sokat az állapotba, bár 1955-ben állagmegóvást végeztek rajta. Azóta nem sok minden történt, a műemlék lassan pusztul, mintha nem lenne gazdája.

Hétfőn mi is ellátogattunk a helyi kórház mellé megnézni az egykori épület állapotát. A városgondnokság által kihelyezett szalagok széttépve hevernek a földön, egy figyelmeztető tábla azért megmaradt, de az nyilvánvalóan látszik, hogy a tiltás nem tartja vissza az érdeklődőket. Mi is összefutottunk egy kedves úrral, aki amíg a korházban lévő rokonára várt megnézte a helyet.

Elkezdték bontani a megmaradt falakat

Tavaly egy olvasónk már jelezte, hogy ismeretlenek bontják az épületet, úgy tűnik, ez továbbra is tart. A rom korház felöli falán és a kapu felett látszik legjobban a rongálás.

Elkezdték bontani a megmaradt falat. /fotó: 7300.hu/

Ami külön érdekes, hogy a bontásból származó törmeléket nem találtuk meg a helyszínen. Talán valaki építőanyagnak használja a több száz éves műemléket?

Veszélyes átmenni a kapu alatt. /fotó: 7300.hu/

Érdeklődtünk a városgondnokságnál, hogy tervezik-e helyreállítani a műemléket, mi lesz a további sorsa. Amint választ kapunk, frissítjük cikkünket.

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más