KezdőlapHírekSok érdeklődőt vonzott a hirtelen meghirdetett lakossági fórum

Sok érdeklődőt vonzott a hirtelen meghirdetett lakossági fórum

Komló – Május 6-án szerdán lakossági fórumot tartottak a Komlói Önkormányzaton a belvárost érintő fejlesztések kapcsán. Az eseményt alig több mint 24 órával a kezdése előtt hirdették meg.

A kevés idő ellenére a lakossági fórumokhoz képest sok érdeklődőt vonzott az esemény, röviddel 5 óra előtt szinte teljesen megtelt az önkormányzat második emeleti nagyterme. Polics József azzal kezdte, hogy elnézést kért a bejelentés megkésettsége miatt, és megköszönte a résztvevőknek, hogy ennyien eljöttek. Mint elmondta, egy technikai hiba okozta a késést.

Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a kormány támogatása nélkül nem tudják megvalósítani a most bemutatott terveket. A fejlesztésekkel érintett területből több mint 12 hektár állami tulajdonban van.

Azt is kiemelte, hogy nem megszüntetni akarják a 47-es vasútvonalat, pusztán áthelyezni Komló belterületén amennyiben az állam erre rábólint. A fejlesztésekről Vitézy Dáviddal, a leendő közlekedési miniszterrel is egyeztetne.

A fejlesztéseknek egy teljes cikket fogunk szánni, mert több érdekes részlet is elhangzott. Terveznek például körforgalmat a belvárosba, több elkerülő utat, parkokat, sőt még egy két szintes parkolóházat is.

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más