5.7 C
Komló
2024. április 19.
spot_img
KezdőlapHírekÖsszefogtunk, felkészültünk, készen állunk - lezajlott a Komló Összeköt kampányzárója

Összefogtunk, felkészültünk, készen állunk – lezajlott a Komló Összeköt kampányzárója

Komló – Szerda délután megtartotta kampányzáró rendezvényét a Komló Összeköt Egyesület.

A színházban megtartott eseményen képviseltette magát az összes számításba vehető ellenzéki párt a Mi Hazánk Mozgalmat leszámítva (amennyiben ők egyáltalán ellenzékinek számítanak – a szerk.).

Felszólalt többek között Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke, Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője, Dr. Szakács László, a szocialista párt elnökhelyettese, Nemes Balázs, a Momentum Mozgalom szóvivője, Dr. Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselője, Demeter Márta, az LMP egykori társelnöke és Hohn Krisztina országgyűlési képviselő, az Új Kezdet alelnöke. Az este házigazdája Farkasházy Tivadar kétszeres Pulitzer-díjas magyar humorista, közgazdász, újságíró volt.

Farkasházy egy kis sztorizgatással nyitotta az estét, majd rögtön őt követte Ferenczy Tamás, a Komló Összeköt Egyesület polgármesterjelöltje. A politikus elsőként elmondta bemutatkozó beszédét, amelyet a jelölti vitán nem tudott befejezni a 2 perces időkeret miatt. Megemlítette, hogy amennyiben vasárnap megválasztásra kerül, ő lesz a város első helyben született polgármestere. Az egyesület együttműködését a mögöttük álló 7 hónap tapasztalatai alapján harmonikusnak, nyugodtnak és szakmainak jellemezte.

„Jó szívvel vagyok ennek a csapatnak és önöknek a polgármesterjelöltje, mert tudom, hogy a feladatra alkalmas, motivált tagok alkotják a Komló Összeköt Egyesületet” – hangsúlyozta Ferenczy.

Nyitóbeszédében kiemelte, fontosnak tartja az önkormányzatiság visszaállítását, az egyszemélyes döntéshozatal és a korrupció megszüntetését, továbbá hangsúlyozta, ő nem szeretné megosztani az embereket. „Olyan polgármester leszek, aki szóba áll mindenkivel” – mutatott rá.

A felszólalás végén egy olyan ígéret is elhangzott, mely szerint megválasztása eseten felszámolja a Kenderföldi „mutyit” és alaposan ellenőrizni fogja, hogy mi történt a több mint 27 millió forinttal.

A teremben kedélyes baráti hangulat uralkodott végig, de a beszédek során azért esett szó komolyabb témákról, fájó pontokról is.

Magyar Zsolt nyugdíjas vájár felszólalásában például Polics Józsefet kritizálta, amiért anno pártjával összhangban megszavazta a bányásznyugdíjak elvételét.

Őt Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke követte, aki azt emelte ki beszédében, hogy Komló volt az első település ahol felismerték az összefogás erejét, és együtt indultak az ellenzéki pártok.

Mesterházy Attila egy Borkais poénnal indított: ”a Győri szex az igazi”. Borkai neve amúgy több felszólalásban is előkerült, ami nem csoda, hiszen talán az utóbbi évek egyik legnagyobb politikai botrányáról beszélhetünk az ügy kapcsán. A szocialista képviselő Ferenczy Tamást kiváló jelöltnek tartja, azt pedig nem érti, hogy egy város miért erős attól, hogy „vannak fesztiválok, meg térkövek” – utalva a helyi Fidesz szlogenjére.

Nemes Balázs, a Momentum szóvivője komlói gyökereiről és arról mesélt, miért szeret itt lenni. Milyen emberek, élmények kötik a városhoz. Megemlítette a januári tüntetést, ahol nagyjából 100 ember sétált végig a főutcán a havazás és a januári hideg ellenére. Ferenczyről azt nyilatkozta, hogy végtelenül szimpatikus számára jókedve, mosolygóssága. Szerinte több ilyen pozitív ember kéne a jelenlegi frusztrált politikai térbe.

Nemest Varga Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselője követte. Beszédét úgy kezdte, hogy politikusokként jelenleg nem egy párttal, hanem a „gonosz birodalmával állnak szemben.” Minden választás egyrészről egy óriási megpróbáltatás az ellenzéknek, másrészről egy óriási remény, a vonatkozásban, hogy talán a változás eljöhet. Ezután felidézte első találkozását Ferenczyvel, akit szelíd, kedves, hittel teli, elkötelezett, kiváló embernek ismert meg.

Demeter Márta, az LMP képviselője azt hangsúlyozta, hogy le kell számolni a helyi kiskirályok uralmával, és olyan polgármesterre van szüksége a városnak, aki nem tűri a korrupciót, és fontos számára az önkormányzatiság.

Dr. Szakács László, a Magyar Szocialista Párt elnökhelyettese szavazásra buzdította a hallgatóságot rögtön a beszéde elején. Ahogy mondta, mindenkinek el kell mennie szavazni, mert a másik oldal támogatói ott lesznek. Szerinte Polics József egyre inkább lejjebb adta elvárásait a város fejlesztésével kapcsolatban. A politikus példaként hozta fel az el nem indult napelemgyárat, és az abbamaradt vájárképzést. Szerinte a közmunkától és a térkövezéstől nem lesz erősebb egy város, maximum takarosabb. Arra is választ adott, hogy ő miben látja egy település erősődését. Szerinte az itt maradt tenni akaró emberek kezében van a város sorsa, melyet támogatni kell az önkormányzat részéről. Tudjuk leváltani az önhittséget az alázatra, az egyszemélyes vezetést egy jó csapatra – zárta beszédét a politikus.

Hohn Krisztina, Mánfa volt polgármestere, az Új kezdet jelenlegi országgyűlési képviselője volt az utolsó felszólaló a meghívott vendégek közül. A politikus arról beszélt, mennyire fontos egy kisvárosban a „béke teremtés” képessége. Szerinte Ferenczy képes kezet nyújtani bármely politikai oldal támogatóinak, amely nagyon fontos a jelenlegi viszonyokban, amikor családokat is képes szétszakítani a politika.

Végül egy bejelentésre is sor került: Ferenczy – a programjuk kívül – ígéretet tett arra, hogy az 5 éves ciklusuk végére Komló egykori jelképét, a Kökönyösben található „mentőhidat” a kor követelményeinek megfelelően újjáépítik.

A kampányzáró végén bemutatták az egyesület jelöltjeit: Kispál Lászlót, Mátyás Jánost, Dr. Barbarics Ildikót, Dr. Pál Gabriellát, Hidegkuti Szabolcsot, Jégl Zoltánt, Gerencsér Ágnest, Jurinovits Miklóst, illetve egy új névre is fény derült. Az egyesület kompenzációs listás jelöltjeként indul Imre Ferenc, Jobbikos képviselő.

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más