Komló – Sokkal jobb a helyzet, mint korábban, de azért akadnak még hiányosságok.
Az utóbbi években folyamatosan újulnak meg a játszóterek, sőt új szórakozási lehetőségekkel is bővült a kínálat. A Juhász Gyula utcai szabadidőparknál a közelmúltban adtak át egy új játszót, a belvárosi Kaptár projektben pedig szintén helyet kap majd egy modern játszótér. De akár gondolhatunk a rekortán sportpályákra, a körtvélyesi pumptrack- vagy a kökönyösi erdei bringa pályára.

Fejlődik tehát a város ezen a téren, de van egy évek óta folyamatosan előkerülő probléma, ami főképp a kisgyermekeseket érint: nincs árnyék a játszótereken.
A szülők azt nehezményezik, hogy nyáron csak a késő délutáni órákban tudnak lemenni gyermekükkel a játszóterekre, mert a tűző nap és a felforrósodó játékok miatt azok a nap nagy részében használhatatlanok.
Tavaly egy tikkasztó nyári napon a sportcsarnok melletti játszótéren mi is megmértük pár szabadtéri játék felületének hőmérsékletét. Az eredmények önmagukért beszéltek: a hinta 56 fokosra, a játszótéri homok közel 50 fokosra forrósodott fel nap közben. A tűző nap ráadásul a magas UV sugárzás miatt is veszélyes.
Megkérdeztük a városgondnokságot, hogy látnak-e esélyt a probléma akár csak részleges megoldására. Amint választ kapunk frissítjük cikkünket.