1.7 C
Komló
2025. december 12.
KezdőlapHírekMindössze 15 millió forint kellett volna a kökönyösi lépcső megmentéséhez

Mindössze 15 millió forint kellett volna a kökönyösi lépcső megmentéséhez

Komló – Ahogy arról korábban beszámoltunk elbontásra került a Petőfi tértől a belvárosba vezető egyik lépcsősor. Az eset kapcsán november 10-én kérdéseket küldtünk az Önkormányzatnak melyekre tegnap érkezett válasz.

Balesetveszélyre, és a fenntartás nehézségeire hivatkozva elbontotta az Önkormányzat az egyik a Petőfi teret a belvárossal összekötő lépcsősort. A döntés sokakban felháborodást keltett, ezért kérdéseket küldünk az Önkormányzatnak, hogy megtudjuk mi áll a döntés hátterében.

Polics József polgármester részletes válaszából szomorú kép rajzolódik ki, kiderült többek között, hogy mindössze 15 millió forint elég lett volna az elbontott lépcsősor felújítására. E mellett azt is megtudtuk, hogy éves szinten a lépcsősorok felújítására, és karbantartására csupán 500 ezer forintot tud fordítani az Önkormányzat.

A lakossági fórumon ahol döntöttek a lépcsősor sorsáról a polgármester válasza szerint nagyjából 25-30 fő vett részt, de Polics József hangsúlyozta nem kizárólag erre alapozták a döntést, részletes elemzés és vizsgálat is megelőzte azt.

Hogy miért született meg ez a javaslat még az alábbi érveket sorolta fel:

  • Az elbontásra ítélt lépcső sokkal rosszabb állapotban volt.
  • A vonalvezetése nem ideális.
  • A lépcsősor mellett eddig indokolt megközelítések (korábban bölcsőde, majd Habilitas Kft.) igénye megszűnt.
  • Az ugyanabból a pontból kiinduló másik lépcsősor hossza, vonalvezetése ideálisabb, mellette lakások, gazdasági társaság található, akik használják
    a lépcsősort nap mint nap.
  • A felújított lépcsőn közlekedett/közlekedik a Nagy László utcában dolgozó megváltozott munkaképességűek zöme.

Arra is rákérdeztünk, hogy esetleg vizsgálták e, hogy valamilyen pályázati forrás bevonásával mentsék meg az útvonalat, de a válasz szerint:

„Az Önkormányzat minden pályázati lehetőséget megragad, sajnos az utak, járdák, lépcsők felújítására direkt támogatás nem áll rendelkezésre, a korábban leírtak alapján (a feljebb felsorolt érvek – a szerk.) nem tartottuk volna cél- és észszerűnek a két lépcsősor megtartását.”

A bontási munkákat a közmunkaprogram keretében végezték, így az külön nem került pénzbe, a közelben lévő másik lépcsősor felújítása pedig a Fidesz-KDNP képviselőinek keretéből valósult meg.

Azt is megtudtuk, hogy jövőre tervezik a Nagy László utcáig a visszamaradt lépcsősor felújítását, de annak is csak az egyik ágát fogják megtartani. A másik szintén elbontásra kerül.

Korábbi videónk:

/címlapkép: 7300/

 

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más