Komló – Egymás mellett két helyen is beszakadt és eltörött a Petőfi tér burkolata. Kiderítettük, mi történt, és hogy ki állja a javítás költségeit.
Jégl Zoltán, Kökönyös-Nyugat önkormányzati képviselője lapunk megkeresésére elmondta: értesültek már a károkozásról, sőt, azt is tudják, mit történt.
Két áruszállító gépkocsi hajtott rá a burkolatra, amely ennek következtében eltörött. Az áruszállítók vállalták a javítás költségeinek megtérítését, így az nem az önkormányzatot terheli majd. A képviselő jelezte a problémát a Városgondokságnak, ahol megrendelték a kivitelezőtől a kárfelmérést és a javítást.
A tér így hamarosan visszakaphatja régi-új arcát.
Fotó: a szerző felvétele