Komló – A tegnap este megjelent Magyar Közlöny legfrissebb számában olvasható tájékoztatás szerint városunk összesen 3 460 000 000 forint vissza nem térítendő támogatást kapott kiemelt beruházási feladatok végrehajtására.
Négy projektet támogatott a kormány, többek között megépülhet a bétai elkerülő út 1,6 milliárd forintból, ezzel részben tehermentesítve a belváros útjait a kőszállító teherautóktól. A régóta várt, rossz állapotú kisbattyáni út felújítására is több mint 300 millió forintot kapott az önkormányzat.
A József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjteménynek új látogatóközpont fejlesztésére 900 millió forintot ítéltek meg, a Kaptár program megvalósítására és ezzel egy új kulturális-művészeti központ kialakítására 635 millió forintot kap a város.