9.7 C
Komló
2024. április 19.
spot_img
KezdőlapHírekKomlóiakat is tesztelnek majd koronavírusra, az érintetteket véletlenszerűen választják ki

Komlóiakat is tesztelnek majd koronavírusra, az érintetteket véletlenszerűen választják ki

Baranya – Közzétette a KSH, hogy mely településeken végzik majd a koronavírus teszteket. Komló is a kiválasztottak közé került. 

 

Május 1-től közel 18 ezer fő bevonásával országos vizsgálatsorozat indul hazánk négy orvosokat képző egyeteme – a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem – és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közreműködésével.

A csaknem 500 településen élőket érintő reprezentatív kutatás célja, hogy pontos képet adjon a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról.

A tesztelésen a KSH által vett véletlenszerű kiválasztással képzett minta alapján, 17 787 fő meghívásos módon vehet részt az ország egész területéről. A mintában szereplő személyek a 14 éves és idősebb népesség köréből kerültek ki. A felvételben résztvevők a szűrővizsgálatot megelőzően egy kérdőívet is kitöltenek, így fontos információkhoz juthatunk többek között a kockázati tényezőkről.

A kiválasztott személyek az egész országból, véletlenszerűen kerültek kiválasztásra, így a mintában szereplő minden egyes résztvevő kulcsszerepet játszik a járvány elleni küzdelemben, mivel sok, hozzá hasonló embert képvisel. A kutatásban azok részvétele is rendkívül fontos, akiknek semmilyen tünetük vagy betegségük nincs.

A felvétel időtartama két hét (május 1. – május 14.).

A felvételre kijelölt személyek közvetlen értesítést, felkérő levelet kapnak Ügyfélkapun, telefonos megkereséssel vagy postai úton.

A felmérésben érintettek a felkérő levélben található azonosító segítségével jelezhetik a tesztelésben történő részvételi szándékukat a regisztrációs felületen. A regisztrációt követően minden résztvevőnek lehetősége nyílik a kérdőív elektronikus kitöltésére. Amennyiben nem élnek ezzel a lehetőséggel, a KSH munkatársai telefonon fogják megkeresni a kérdőív kitöltése céljából.

A kérdőív kitöltését követően előzetesen meghatározott időpontokban az ország hét régiójában klinikákon, közintézményekben, járóbeteg ambulanciákon, és szűrőbuszokban várják azokat, akik előzetesen levélben, telefonon értesítést kaptak és kitöltötték a kérdőívet.

Az országos tesztelés eredményét várhatóan május második felében hozzák nyilvánosságra. Aki részt vesz a vizsgálaton, az kivétel nélkül értesítést kap az eredményeiről. A reprezentatív minta lehetőséget nyújt arra, hogy a kutatás eredményeit korcsoportos bontásban is vizsgálják.

 

Az érintett baranyai települések listája:

  • Beremend
  • Bicsérd
  • Bikal
  • Geresdlak
  • Gödre
  • Kárász
  • Kétújfalu
  • Komló
  • Kozármisleny
  • Kölked
  • Lánycsók
  • Mágocs
  • Máza
  • Mohács
  • Nagytótfalu
  • Palotabozsok
  • Pécs
  • Pécsvárad
  • Pellérd
  • Peterd
  • Siklós
  • Somogyapáti
  • Szentlőrinc
  • Szigetvár
  • Vajszló
  • Véménd

 

Forrás: KSH

A fotó illusztráció, forrás: pixabay.com

 

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más