Hírek

Adományt vittünk, szeretetet kaptunk

Komló – Fantasztikus élményben volt részünk ma este, és ezt főként az olvasóinknak köszönhetjük. 

Péntek késő délután egy teljesen megpakolt autóval érkeztünk meg a komlói hajléktalanszállóra.  Így nézett ki:

 

A zsákokban, ládákban, szatyrokban azok az ajándékok voltak, amiket a Napi Komló/7300.hu olvasói ajánlottak fel a szállón élők számára. Mi sem tudjuk pontosan megmondani, mi minden került a csomagokba, de az biztos, hogy a jószívű adományozók többek között küldtek: ruhákat, ágyneműket, szappant, tusfürdőt, mosószert, borotvát, borotvahabot, teát, kávét, tésztát, gyümölcsöt, kekszet, szaloncukrot, könyveket és keresztrejtvényeket is. (Sőt, a fenyőfa is egy adományozótól érkezett!)

És ami még fontosabb: ezzel üzenetet is küldtek azoknak, akik az ajándékokat kapták. Azt az üzenetet, hogy gondolnak rájuk, hogy nincsenek egyedül, és hogy mindig lesz egy kéz, amit kinyújtanak feléjük, mert nem ítélik el őket. Hiszen akik ott élnek, ugyanúgy vágynak a szeretetre, a törődésre, és úgyanúgy meg is érdemlik, mint azok, akiknek megadatott, hogy saját lakásban, a családjuk körében ünnepeljenek.

Éppen emiatt – bár ezt nem az olvasók küldték – két puszit és egy-egy ölelést is kiosztottunk a szálló lakóinak, akik egyébként igazi úriemberek. 🙂

Lehet, hogy ők örültek az adományoknak, de mi sokkal többet kaptunk cserébe: csillogó szemeket és igazi, szívből jövő mosolyokat.

Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki bármit felajánlott, és hálásak vagyunk a szálló lakóinak is minden jó szóért, kedves üzenetért és jó kívánságért, amit az olvasóinknak küldtek cserébe.

KÖSZÖNJÜK!

A szálló cicája már vizsgálja a holmikat. 🙂 Talán nem minden látszik, de minden adományt elvittünk az utolsó darabig.

 

 

Szólj hozzá!