Világnap – Picik, érzékenyek, huncutok, kötődnek, elevenek, szégyenlősek, olykor bátrak, merészek, majd felnőnek és akkor is kötődnek… Ők a gyerekek, a jövő! Mihez van joguk? Sok mindenhez, és mindezt nekünk is fel kell ismerni és egyengetni kell őket az útjukon.
A gyerekeknek joguk van kérdezni, joguk van ahhoz, hogy információt kapjanak az őket érintő ügyekben, van – és kell hogy legyen – véleményük, és ami még fontos, hogy joguk van a szeretethez, gondoskodáshoz, a megfelelő és egészséges táplálkozáshoz, a tanuláshoz és iskolai képzéshez, a játékhoz, az egészségügyi ellátáshoz, a véleménye kifejtéséhez, vallásának megválasztásához.
Mi a társadalom és a mi a szülő feladata?
Ez a két csoport szorosan összekapcsolódik és kötelező hatékonyan együttműködniük, mert csak így lehet a felmerülő problémákra megoldást találni. A felnőttek feladatai között szerepel, hogy figyeljünk a véleményükre, hallgassuk meg őket, legyünk nyitottak, hiszen sokszor nagyon érdekes dolgokat mondanak, érdekes dolgokról beszélnek – őszintén. Feladatunk, hogy védelmezzük, megóvjuk őket, tereljük gyerekeinket a helyes irányba, de sajnos ez sok esetben nem történik meg. Hátrányban vannak azok a gyerekek, akik nem családban vagy csonka családban nőnek fel, és ebből adódóan magatartás problémákkal (is) küzdenek.
Sok gyermek esik áldozatul a gyermekkereskedelemnek, a prostitúciónak, pornográfiának, a családon belüli erőszaknak. Számos esetben ennek az (is) az oka, a gyerekek nem tudják, hogy az adott helyzetben kihez fordulhatnak segítségül. A felnőttek jelenléte elengedhetetlen. A felvilágosító előadások, tartalmas beszélgetések a gyerekünkkel, sokszor elsőbbséget élveznek mindennél, hiszen tudniuk kell, a világban milyen veszély is leselkedhet rájuk.
Ne csak a testüket, a lelküket is ápoljuk!
Egészen kis kortól kezdve fontos a minőségi együtt töltött idő. Ez nem azt jelenti, hogy otthon együtt vagyunk és néha ránézünk a gyerekünkre, hogy minden rendben van e, és hagyjuk még 1-2 óráig számítógépezni. A minőségi idő egészen más. Ilyenkor együtt vagyunk, kirándulunk, társasozunk, beszélgetünk, egyszóval élvezzük egymás jelenlétét, figyelünk a másikra. Minden ember vágyik az odafigyelésre és a gyerekek a legjobban, hiszen kire számíthat, ha nem a szüleire. Ha ez a kapocs egészen pici korban megvan, akkor a későbbiekben is számíthatunk arra, hogy a gyerekünk őszinte lesz hozzánk. Amikor elkéretőzik egy buliba, vagy rossz jegyet hoz a suliból, vagy csak egyszerűen valami nyomasztja, bántja … tudja, hogy megoszthatja anyával, apával.
A gyerekek felnőnek, és azok a pillanatok, amelyeket elmulasztottál (szinte mindegy is hogy miért, pl.: nem volt rá időd, sokat dolgoztál, vagy igazából nincs is rá magyarázat…), később megbánhatod, amikor már nem ültetheted hintába a kislányodat, mert felnőtt nő lett belőle, vagy nem focizhatsz a fiaddal, mert más dolgok fontosak az életében. Ezek azok a dolgok, amelyeket drága ajándékokkal nem lehet kiváltani.
„A gyermekeink akkor tanulják meg a szeretetet, amikor alanyi jogon érzik, hogy szeretve vannak, és nem csak a különleges teljesítményeikért, hanem pusztán önmagukért is szerethetők.” (Simon András)
(fotó: pixabay.com)
