15.7 C
Komló
2024. március 28.
spot_img
KezdőlapMinden másMoslékbotrány a Dunántúlon

Moslékbotrány a Dunántúlon

Belföld – Egy Győr-Moson-Sopron megyei vállalkozás engedéllyel gyűjtött állati eredetű melléktermékeket. Az élelmiszer-hulladékot áruházakból, kórházakból, közétkeztetőktől és vendéglátóhelyekről szállították el a Dunántúl teljes területén.

A cég csak tavaly több mint 2500 tonna élelmiszer-hulladékot gyűjtött, amelyből azonban mindössze 24 tonna került legálisan működő ártalmatlanító helyre. A fennmaradó csaknem 2500 tonna moslék felhasználását papíron egy, az ügyfél elmondása szerint átlagosan 100 fős létszámú kutyamenhely igazolta, valójában azonban részben az ellenőrzés harmadik helyszínére, egy Vas megyei sertéstelepre szállították.

Nem adhatják a moslékot a disznóknak

Az élelmiszer-hulladékok gazdasági haszonállatokkal történő feletetése szigorúan tilos, mivel annak komoly köz- és állategészségügyi kockázata van. Az élő állatokkal történő közvetítés mellett ugyanis az élelmiszer-hulladék az egyik legfontosabb fertőzésközvetítő anyag, például a klasszikus sertéspestis esetében.

A többszereplős csalás leleplezése érdekében egy időben három helyszínen tartottak ellenőrzést május 29-én Győr-Moson-Sopron és Vas megyében a NÉBIH szakemberei. A sertéstelepen a szakemberek érkezésekor éppen az élelmiszer-hulladék lerakodását végezték. A telep sem a takarmány beszállítására vonatkozó dokumentummal, sem állomány-nyilvántartással nem rendelkezett, emellett a kötelező állat-egészségügyi mentesítési programokban sem vett részt.

A feltárt szabálytalanságok miatt az ott tartott állatokra vonatkozóan a NÉBIH azonnali hatállyal forgalmi korlátozást rendelt el, valamint előírta a sertések állategészségügyi státuszának tisztázását és az állati eredetű moslék arra jogosulttal történő elszállíttatását.
Az ügyben érintett valamennyi céggel szemben a hatóság eljárást indított. A Győr-Moson-Sopron megyei vállalkozás által begyűjtött hulladék további felhasználóinak felderítésére folyamatban van. A hatóság előzetes számításai szerint kb. 35-50 sertéstelepre kerülhetett jogszabály ellenesen a moslék az elmúlt években.

Hatalmas károkat okozna  sertéspestis 

Az afrikai sertéspestis (ASP) magyar határ melletti megjelenése miatt az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság kiemelt figyelemmel és szigorral fogja megkövetelni és ellenőrizni az élelmiszer-hulladék etetésének tilalmát.
Az afrikai sertéspestisben elpusztult kárpátaljai vaddisznó esete kapcsán ugyanis tovább nőt a kockázata, hogy Magyarországon is megjelenhet az ASP vírusa, mely a sertéságazat valamennyi szereplőjének komoly gazdasági hátrányt okozna. A betegség hazai megjelenésével egyrészt korlátozzák az EU-ba irányuló élő sertés, sertéshús, sertéshúskészítmények kiszállítását, másrészt a harmadik országok is teljes kereskedelmi tilalmat vezetnek be a sertéshúsra, húskészítményekre.

Forrás és képek: NÉBIH

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más