Minden más

Melegítenek a választásokra a pécsi politikusok?

Pécs – Bár csak jövőre lesznek az önkormányzati választások, Pécsett már tapasztalható némi mozgolódás. Nemrég a Baranya I-es választókerületet megnyerő Mellár Tamás hirdetett mozgalmat “Mindenki Pécsért Egyesület” néven, most pedig a Fidesz “fiókpártjaként” emlegetett ÖPE jelentette be, hogy “Szövetség Pécsért” elnevezéssel egyeztető fórumot indít.

 

Ahogy azt Kővári János, az ÖPE képviselője pénteken elmondta, a cél az, hogy a város legnagyobb problémáit a lakosság, a vállalkozók és a civil szervezetek bevonásával megvitassák.

Ez a gyakorlatban ez úgy nézne ki, hogy az egyesület felvet egy problémát (például a pécsi eletromos buszvásárlások ügyét), majd online és személyes kérdőívekkel kifaggatja a pécsieket. A véleményeket aztán összegzik és eljuttatják a városvezetéshez (például előterjesztés formájában). Kővári szerint ez a módszer azért lehet sikeresebb, mint ha csak “simán” az ÖPE mondaná el a saját véleményét egyes témákról a testületi üléseken, mert emögött valóban a pécsiek óhaja áll, amit egy demokratikus városvezetésnek illene figyelembe vennie.

Kővári elmondta, 5 nap alatt 150 követője lett a Szövetség Pécsért új Facebook oldalának, ami szerinte nagy siker. Hozzátette, a követők összetétele nagyon színes, minden oldalról vannak támogatók – konkrét neveket azonban nem akart mondani.

Akkor is ugyanilyen tartózkodó maradt, amikor arról kérdeztük, kikkel nem dolgozna szívesen együtt a fórumon. – Nem szeretnék személyeskedni. Mindegyik oldalon vannak leszerepelt emberek, akik rossz döntésekre mondtak igent, és az egyéni hasznukat a város érdekei elé helyezték. Velük nem hiszem, hogy együtt tudnék működni – szögezte le Kővári.

Pécsett évek óta nincs se gazdasági, se politikai fejlődés

Hogy pontosan kikre gondolt a képviselő, nem derült ki, az azonban biztos, hogy a jelenlegi fideszes városvezetéssel nincs megelégedve. Mit mondta, Pécsen évek óta nincs fejlődés se gazdasági, de politikai értelemben. A vállalkozók és a civil szervezetek nincsenek megbecsülve, a dolgozók pedig nem mernek beszélni a munkahelyeiken, mert attól félnek, ha valami rosszat modanak, kirúgják őket. – Ilyen az ötvenes, hatvanas években volt – hangsúlyozta Kővári.

– Dinamika és derű: ez a kettő hiányzik most a városból. A Szövetség Pécsért fórum (ami nem párt, mozgalom vagy egyesület) ezt szeretné visszahozni. Olyan összefogást szeretnénk elérni, amely a Tubes ügyben is sikerre vitte a népszavazást – fogalmazott a képviselő. – Mi nem választásra készülünk, hanem problémákat akarunk megvitatni. És azért most, mert elfogyott a türelmünk a városvezetéssel szemben.

Ha sok ember csatlakozik, Kővári vállalja a képviseletüket

Az egész akcióra azonban nehéz nem úgy tekinteni, mint egy szavazóbázis építésre a jövő évi önkorányzati választásokhoz. Hiszen, ha a jelenlegi városvezetéssel gond van, ezért szükséges a fórum létrehozása, mi más lehetne a vége, mint egy új, a feladatra alkalmasabb vezetőség megválasztása. A kérdés csak az, ki állna ennek az egésznek az élére? Vagyis: ki lesz a polgármester jelölt?

Ha lesz elég sok ember, aki hasonló értékeket vall és csatlakozik hozzánk, akkor vállalom az ő képviseletüket. Addig azonban korai erről beszélnünk – közölte Kővári. – Addig is szeretném visszanyerni a kormány jóindulatát, ezért tárgyaltam már Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszterrel, és szeretném felkeresni Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert is. El kell érni, hogy ne fordulhasson elő még egyszer, ami most a BMW gyár esetén. (Pécs helyett Debrecenben épül meg az új autógyár. – a szerk.)

Rákérdeztünk arra is, ha eljön az ideje, mely pártok képviselőivel tudna együttműködni, és milyen feltételeket támasztana velük szemben. Kővári kérdésünkre elmondta, bármelyik, a rendszerváltás után keletkezett párttal leülne egyeztetni. Együtt azonban csak azokkal dolgozna, akik nem vesznek részt korrupcióban, és vállalják a fenntarthatő városfejlesztési program kivitelezését. Mindazonáltal nem hiszi, hogy az MSZP vagy a DK részéről érkezne az irányába megkeresés. Az LMP-vel és a Jobbikkal viszont lehetne egyezségre jutni – vetítette előre Kővári.

Az ÖPE egyébként már döntött abban, hogy indít saját polgármester jelöltet, és a jelölt személyében is megegyeztek. Erről várhatóan ősszel tesznek majd bejelentést – nagy meglepetésre azonban – az elhangzottak tekintetében – vélhetően nem kell számítani.

 

Forrás és fotó: azonnali.hu

Szólj hozzá!