19.7 C
Komló
2024. március 29.
spot_img
KezdőlapHírekTöbb doboz tanszer, kilenc boldog család

Több doboz tanszer, kilenc boldog család

Komló – Tavaly gondoltunk egy nagyot, és meghirdettük első tanszergyűjtésünket. Tettük azért, mert tudjuk, hogy sok család kasszáját megviseli, amikor be kell iskolázni a gyereket/gyerekeket. Hála az adományozóknak, sikerült sok gyerkőcnek szebbé tenni a tanévkezdést. Éppen ezért idén is belevágtunk.

 

A Napi Komló/7300.hu szerkesztősége gyűjtést szervezett a nehéz körülmények között élő családok részére. Olvasóink minden várakozásunkat felülmúlták: több doboz tanszert sikerült összegyűjteni, így többek között füzeteket, vonalzókat, ceruzákat, tollakat, tolltartókat, iskolatáskákat, tornazsákokat – azaz sok olyan holmit, amellyel segíthetjük az iskolakezdést.

A tanszerek nagy részéért mi mentünk házhoz – és itt meg kell jegyeznem, hogy olyan családok is segítettek, ahova inkább vinni kellett volna, de a segítő szándék nagyobb volt bennük. (B-Ny. R.)

A gyűjtés augusztus 10-ig tartott, de még utána is sok felajánlás érkezett. Sokat gondolkodtunk azon, hogy hogyan, kiknek adjuk tovább az adományokat, amely ugyan soknak látsztott, de sajnos ennél jóval többre lett volna szükség.

 

Fotó: S. Bence

 

Végül a következőképp alakult a tanszerek sorsa:

  • Egy olvasónk jelezte, hogy egy háromgyerekes családnak nagy szükség lenne néhány tanszerre, hiszen az édesanya egyedül neveli a gyerekeket. A második osztályos kislánynak egy táskát és a tanévkezdéshez szükséges tanszerekből állítottunk össze egy csomagot.
  • A többi tanszert a Hunyadi utcai óvodának ajánlottuk fel.

Mint tudjuk, az intézménybe sok olyan kisgyerek jár, akiknek a szülei nem tudnak mindent beszerezni a szeptemberi iskolakezdésre. Felkerestük az intézményvezetőt, hogy mit szólnának, ha „meglepnénk” őket néhány doboz tanszerrel és egyúttal megkérnénk az intézmény dolgozóit, juttassák el azokhoz a gyerekekhez, akiknek szükség van rá.

 

Fotó: www.komloiovodak.hu

 

Az óvodában vállalták a feladatot, ezért az összegyűlt tanszereket augusztus 23-án leszállítottuk az intézménybe. És ha már ott voltunk, megkértük az intézményvezető Tillinger Zsófiát, mondjon néhány szót az óvodáról.

– Az intézmény vonzáskörzetéből adódóan gondolta szerkesztőségünk, hogy itt van/lesz a legnagyobb szükség az olvasóink által felajánlott és általunk összegyűjtött csomagoknak. Az óvodát nem kell bemutatni, hiszen nincs olyan komlói, aki ne ismerné, de azért néhány mondatban beszéljünk róla, pl.: hány csoporttal működnek, mennyi létszámmal?

T. Zs.: – Először is köszönjük szépen az adományokat, nagy örömet szereztetek nekünk és gyermekeinknek. A 2017/2018-as nevelési évben 64 gyermek járt óvodánkba 3 csoportban, a többség (több mint a fele) hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű. A 2018/2019-es nevelési évben 53 kisgyermeket fogadunk 2 csoportban, ebből szintén nagyon sok a hátrányos illetve halmozottan hátrányos.

– Egy laikus szemével soknak tűnik a tanszercsomag, amit a Napi Komló-7300. hu olvasói és szerkesztői összegyűjtöttek, de sajnos ennél többre lenne szükség, hiszen sok a nehéz körülmények között élő család. Hány gyermeknek tudtak segíteni a csomagokkal?

T. Zs.: – A 2017/2018-as nevelési évben 19 kisgyermek ballagott el óvodánkból. A  tanszercsomaggal 8 kisgyermeknek, illetve családnak tudtuk segíteni az iskolakezdést. Nagyon örültek a szép és hasznos felajánlásoknak.

 

Fotó: S. Bence

 

– Az intézmény hogyan, milyen módon tud segítséget nyújtani a nehéz anyagi körülmények kötött élő gyermekeknek?

T. Zs.: – Az óvoda feladatának tekinti a hátrányos gyermekek, családok segítését. A gyermekek 98%-a ingyen étkezik, amelyet az önkormányzat támogat. Az óvoda dolgozói, szülők használt ruhákat, könyveket, játékokat szoktak felajánlani a hátrányos családoknak, de ha szükséges egyéb területeken is segítséget nyújtunk a mindennapi életvitelük javítására.

– Az intézmény nagyon szép korszerű, de biztos szükség lenne még néhány dologra, amelyek könnyen beszerezhetőek, csak esetleg az anyagi forrás hiányzik. Melyek lennének ezek?

T. Zs.:Folyamatosan pótolni kell a nevelési évben  az író és rajz eszközeinket, de nagy szükségünk van még labdákra. Emellett a családok helyzetének megkönnyítésére évek óta tervezzük az óvodai alváshoz szükséges könnyen kezelhető ágyneműk beszerzését is (gumírozott szélű lepedő, ágyneműk).

 


Szerkesztőségünk ezúton is szeretné megköszönni az olvasónak, hogy ilyen aktívak voltak és ennyi mindent adományoztak a rászoruló családoknak. Ha könnyű nem is, de legalább könnyebb lett a szeptemberi iskolakezdés a gyerekeknek, és mosolygósan, megfelelő tanszerekkel várhatják a becsengetést. 

 

Nyitókép: S. Bence

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más