12.7 C
Komló
2024. március 29.
spot_img
KezdőlapHírekPályázat a fiatal komlói tehetségekért!

Pályázat a fiatal komlói tehetségekért!

Komló – A Hétdomb Természetbarát Egyesület pályázatot írt ki „Horváth Zoltán Emlékdíj a „Csírázó” Komlói Tehetségekért” címmel nyolcadikosok számára.

A Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete és a Hétdomb Természetbarát Egyesület által alapított díjat idén 9. alkalommal osztják majd ki.

A díj alapításának céljai:

 1.   A díjjal emléket állítunk a 2009-ben fiatalon elhunyt – a tanulásban és az élet több területén tehetségesnek bizonyuló és sikeresnek ígérkező – Horváth Zoltánnak, aki egy leküzdhetetlen betegség miatt nem valósíthatta meg álmait.

 2.   Felkutatni és elismerni azokat a fiatalokat, akikben jelentkeznek a (lehetőleg sokrétű) tehetség, az igazi sikerhez szükséges emberség csírái. Számukra is visszaigazolást adjunk arról, hogy jó úton haladnak.

  3.  A díjjal elnyerhető – az adott anyagi lehetőségeinkhez mért – támogatással kívánjunk segíteni a díjazott további tanulásához szükséges könyvek, jegyzetek, technikai eszközök beszerzését.

A pályázat beadási határideje: 2018. június 01. 18 óra

Bővebb információ és a pályázati kiírás ide kattintva érhető el.

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más