12.7 C
Komló
2024. március 29.
spot_img
KezdőlapHírekA hatóságok szerint nem egyezik, ami egyforma

A hatóságok szerint nem egyezik, ami egyforma

Komló – 444 számolt be arról, hogy a magyar rendőrség és ügyészség szerint az, ha két dokumentum első 25 oldalán néhol szó szerint ugyanaz a szöveg olvasható, nem utal arra, hogy egyezés lenne közöttük. A furcsa ügyben két baranyai járás: a komlói és a sásdi is érintett.

Adott két dokumentum: az egyik a Komlói, a másik a Hegyháti Járás „Esélyteremtő Programterve”. A két tervet evileg két különböző cég írta. Ehhez képest már az első mondatok ugyanazok, méghozzá egy idézet a filozófus-közgazdász John Stuart Milltől. Aztán a folytatás is hasonló: a bevezetőben szinte szóról szóra ugyanazok a mondatok hangzanak el. És itt még nincs vége, hiszen a következő oldalakon rendre visszaköszönnek az egymástól csupán a kötőszavakban vagy tördelésben eltérő bekezdések.

 

Részlet a Hegyháti Járás tanulmányából (444)

 

Részlet a komlói tanulmányból (444)

Aki a többi részletre is kíváncsi, kattintson IDE.

 

A hatóságok szerint nincs egyezőség

Bár a hasonlóság mindenkinek szemet szúr, a rendőrség és az ügyészség szerint erről szó nincs. Ez úgy derült ki, hogy Hadházy Ákos, aki feljelentést tett az Államreform program (ÁROP) keretből finanszírozott esélyteremtő pályázatok ügyében, most kapta meg a határozatot arról, hogy a nyomozást megszüntették.

Ebben az áll, hogy megvizsgálták az iratokat, de nem találtak hasonlóságot köztük. Így aztán nincs is miért meggyanúsítani valakit azzal, hogy teljesen vagy nagyrészt azonos tartalmú dokumentumokat gyártott copypaste módszerrel.

(Azért a diákoknak mi nem javasolnánk az efféle „törzsanyag átvételt”, mert könnyen karó lehet a vége.)

Komló egyébként 22 millió forintot nyert az „újrahasznosított” pályázattal 2015-ben, az Esélyteremtő Programtervet pedig az egész képviselő-testület jóvá hagyta. Az viszont sajnos nem derült ki a cikkből, hogy mely cégek gyártották a programterveket és mennyit kerestek vele.


Update: kicsit utánajártunk és kiderítettük, hogy egy pécsi és egy debreceni cég végezte a szükséges feladatokat:

szerződéshez csatolt táblázatban részletesen leírják, mely elemekre mennyi pénz számláztak le az önkormányzatnak. Ebből kiderül, hogy maga a „járási szintű Esélyteremtő Programterv elkészítése” bruttó 1,3 millió forintba került. Minden más tevékenységgel együtt pedig 12,6 millió forint volt a végösszeg.

 

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más